Most már tudom, miért a sok virág

Azon a gyönyörű környéken, amit uralnak az akácfák, az almáskertek és ahol még termesztenek dohányt, ott lakik az én drága 88 éves nagymamám.
Kertjének hátsó kiskapuja közvetlenül egy rétre vezet, a rét közepén hatalmas fűzfa áll még ma is.

Azon a vidéken az emberek olyan kerítéssel veszik körbe telküket, amin a deszkák arasznyi távolra kerülnek egymástól, hogy teljes belátást kínálhassanak a kertre. És tulajdonképpen ez a lényeg.

Arrafelé mindenkinek fontos, hogy a kertje fulladásig tele legyen virágokkal. Terem ott zöldség, gyümölcs is, de az csak hátul, a ház mögött, kerítéssel elválasztott területen. Az előkertben, ott csak virág. Virágokat ültetnek a kerítés lábához kívülre, a járda mellé, sőt az árokpartra is. Minden hónapban van nyíló virág (jó, télen nemigazán), telis-tele velük az egész város.

Családunkban köztudott, hogy mamikánkat ez a kert tartja még ennyire egészségesen.

Azonban volt két dolog, amit sokáig nem értettem.

Az egyik, hogy – mivel lehajolni már nem tud – hogyan csinálja, hogy a kb. négyszáz négyzetméternyi kertje folyamatosan tele szépen gondozott virágokkal, mindig frissen kapált és soha egyetlen szál gaz (feléjük dudva) sincs benne.

A másik, hogy mi az az erő, ami arra hajtja, hogy már erőn felül, az ő korában, napi 8-9 órán keresztül kertészkedjen. Amint fonnyadni lát egy növényt, gondosan kiássa a gyökeréig, hogy kiderüljön, miért szenved? Egyik látogatásomkor is emiatt aggódott, majd megdöbbenten újságolta, hogy 25 pajor (cserebogár lárva) rágta a gyökerét, megszámolta.

Szóval, én nem értettem, miért nem választja néha inkább a békés üldögélést, rádiózást, miért kell mindig csak a kert, reggeltől estig?

Most megtudtam.

Azért nevelt mindig ennyi virágot, hogy a templomba vihesse.
Már évek óta nem tud elgyalogolni oda, a virágokat mégis termeszti. Most elviteti valakivel.

Az én drága nagymamám, aki fiatalkorában is annyira vallásos volt, hogy egyenesen apácának készült, még most is annyi küldetést érez a hite felé, hogy ilyen idősen képes minden percben azért dolgozni, hogy virágot küldhessen az oltárra.