Eszembe jutott egy történet, melyet régen hallottam a Petőfi Rádióban, akkor, amikor még kultúráról, beszélgetésekről szólt benne a napi adás - nagyon szerettem.
Egy regény részlete, ami most bevillant, pontosabban annak hangulata.
Történet: idősödő férfi - kinek kocsmája volt - minden nap hajnalban felkelt, felöltözött, majd még pirkadat előtt felkapcsolta házának kinti, utca felé irányuló lámpáját (egy csupasz villanykörtének képzelem). Felkapcsolta és várt.
Ez jelzés volt azoknak, akik arra jártak, ismerősök voltak, hogy íme, ébren vagyok, gyertek be. Akik értették bementek, leültek beszélgetni. Egy kupica mellett. Reggel az elsőt mindig ajándékba adta barátainak az öreg.
Fontos volt neki, hogy naponta rányissák az ajtót. A világítás jelezte, hogy bárki jöhet.
Most mi a jel arra, hogy bármikor betérhetünk egymáshoz akár egy szó lélekmelegítőre?
/Persze most nem az utcai talponállókat kívántam népszerűsíteni./
2009. március 20., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Kedves Zsuzsa!
VálaszTörlésSoha nem olvastam még blogot. Az internetet akkor használom amikor muszáj, az olvasgatást monitor nélkül, valami régimódi papíros megoldással tudtam csak elképzelni - edddig...de a virágkopogtatóra fehívták a figyelmem és már egy órája olvasgatom! Jó érzés.
Kívánok még sok... nem is tudom... amit a legjobban szeretnél!
Judit
Kedves Judit!
VálaszTörlésNagyon köszönöm, nagyon jól esett ez a néhány sor Tőled! Remélem, hogy továbbra is elszórakoztatlak majd az írásaimmal, mert úgy tűnik ezt a blogot megtartom a ráérős történetmeséléseknek.
Köszönöm annak is, aki ajánlotta Neked!
Minden jót kívánok!
Szeretettel:
Zsuzsi