Rám kiáltott: mosolyogj!

Hát ez egy szomorkás történet.

Kedves barátnőm anyukája tavaly váratlanul meghalt. Mivel én is gyakran találkoztam vele, ez a hirtelen elvesztés borzasztóan megrázott. Nagyon fájt.

A temetésre az akkori munkahelyemről kéredzkedtem el, majd visszamentem a munkát befejezni. A főnököm átküldött a szomszédos irodába, hogy egy nagy címletű bankjegyet próbáljak felváltatni. A szomszédban egy táplálékkiegészítőket forgalmazó cég (FLP) székhelye volt. Várnom kellett a pénztár mellett és én közben szomorúan próbáltam küzdeni könnyeimmel, a temetés nem könnyített a fájdalmon, inkább csak fokozta.

Ekkor ért fel a lépcsőn a cég egyik sikeres kollégája, egy hölgy, akit nem ismertem és rámkiáltott: mosolyogj!

Biztos látta, milyen reménytelen képpel és meggyötörten állok ott.
Könnyben úszó szemmel rámosolyogtam, vagyis próbáltam.

Sokszor eszembe jut ez a szó azóta: mosolyogj!

Igaza van. Nekünk is mosolyogni kell.

Persze időnként sírnunk is lehet, hiszen a fájdalomnak a könny szent joga.
Nem mondtam neki, hogy temetésről jövök, mert akkor jó volt valakin látni, hogy boldog és elégedett.

Ezért kell mosolyogni.
Mert nekünk is jót tesz és másoknak is javukra válik boldog és elégedett embert látni.

Különben is, ingyen van...