Gondoltam, most kellene ütni

vagy csapni. Ütöttem.
Két tenyeremet össze, de a cél továbbcikázott.

Jogos tulajdonunk védelmének érdekében vagyok kénytelen már kora tavasszal gyilkolászni. Nyamvadt molylepke.

Most, március első hetében előkerül és itt szálldos a konyhában.
Kisfiú vette észre, mondta is: várj anya, hagyjad, majd én! Ezután ugrált és összecsapkodta tenyerét a levegőben. Úgy 130 cm magasan. A moly mindeközben 220 cm-en (egy másik légifolyosón), a veszélyt nem sejtve, zavartalanul továbblibegett.

Megúszta. Az én tenyereimet is. Akkor.
De utána már nem (most lapos a padlón).

Nehéz elhitetnem magammal, hogy ennyire brutális vagyok egy élőlénnyel, de néhány éves tapasztalás után úgy gondoltam, hogy nekem ide ne petézzen. Menjen a mezőre.

Már szelídebb módszereimet is bevetettem, ha valaki nem tud róla ide kattinthat!

Komolyan, ezekkel a finomkodás mit sem ér.