Ahogyan adódik

Néhány napja bodzaszörpöt készítettünk.

Újonnan kialakult hagyomány ez nálunk, kezdeményező egy nagypapa, akinek valójában nem is az én kisfiam az unokája. Szóval pótnagypapa, pótunoka, és a városi gyereknek már ritkán megtapasztalható élmények, mint kisgalambok simogatása, méhkaptár, mérges kakas a tyúkólban és rejtekes fészer.

Bodzaszörp elkészült, még pakolgatunk, beszélgetünk.
Kérdezem: - Na és hogy vagy M. bácsi? (a kérdés őszinte, hiszen tavaly váratlanul elveszítette a feleségét, a gyerekei is távol élnek)
Ezt válaszolta: - Jól. Én nem panszkodom. Ebben az országban mindenki panaszkodik, én nem panaszkodom. Az életet olyannak kell elfogadni, amilyennek adódik. Ha valaki nem tudja úgy elfogadni, az mindig elégedetlen lesz.

Milyen furcsa, hogy saját életünk mérföldkövei, jelentős mankói időnként, hirtelen előttünk teremnek. Egy beszélgetés, amit akár a rádióban hallunk, egy sor, valami dalfoszlány, melyet nem felejtünk, élettapasztalatok, melyeket idősödő emberektől kapunk útravalónak. Így egyszerűen, tisztán, véletlenül, csak egy napsütéses szombat délelőtt, miközben a kerti asztalt lemosom.

Életbölcseletek, amiket morzsaként felszedeget az ember innen-onnan, amikor csak észrevenni egyet is.