2009. május 1., péntek

Stresszoldás katarzissal

Régóta irigylem a zenészeket. Bármelyik zenészt, aki tehetséges és a lelke legmélyéből jön az amit csinál.

Ez a csodálat középiskolás koromból fakad, mégpedig a kötelező énekkari élmények kapcsán. Na, ezeket csak utólag minősítem élménynek, akkoriban ugyanis hetente három délután korgó gyomorral végigküzdeni ezeket a próbákat - akaratom ellenére, mivel kötelező volt - nem tűnt felemelőnek.

De utolsó évben iskolánk kórusa részt vett a III. Nemzetközi Kórustalálkozón (melyet a Vigadóban rendeztek, további érdekesség, hogy lányosztályok lévén elszállásoltak bennünket egy külvárosi laktanyában), amin kötelező darabként a Pünkösdölőt kellett megszólaltatnunk.
Ennek a darabnak a kottája 16 oldalas és több helyen úgy kellett énekelni, hogy mennydörögjön és a falak szétrobbanjanak (ez volt a karvezetői instrukció). Én a szopránban énekeltem, az volt a vezérszólam. Most így írom, mivel a szakmai szlenget nem ismerem.

Na, ekkor, ennek a kórusműnek kapcsán tapasztaltam meg azt, hogy mi is lehet az a katarzis. Addig az irodalomórákon tanultuk, el is tudtam képzelni a költők katarzisát, stb., de azt az feszültségoldó, boldog érzést, amit kiválthat egy hosszabb kórusmű "végigordítása", különösen ott, hogy "Felállott Szent János, meglátott egy várost..." - ennél kellett a falaknak szétrobbanni ugyanis - ekkor saját lelkemen tapasztaltam. Valóban gyógyír lehet minden idegrendszeri túlterheltségre, stresszre, feszültségre.

Sokáig tudtam még ezt a darabot.
Minden évben megpróbálom elcsípni a rádióban pünkösdkor, idén hátha sikerül felvennem.

Ennek a Kodály darabnak köszönhetően irigylem a zenészeket, énekeseket.

Minden alkalommal átélhetik ezt a nagy érzelmi kisülést.
Azt gondolom ez lehet a katarzis.
Bejegyezte: Felföldi Zsuzsanna dátum: 5/01/2009
Címkék: , , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)