Most már tudom, miért a sok virág

Azon a gyönyörű környéken, amit uralnak az akácfák, az almáskertek és ahol még termesztenek dohányt, ott lakik az én drága 88 éves nagymamám.
Kertjének hátsó kiskapuja közvetlenül egy rétre vezet, a rét közepén hatalmas fűzfa áll még ma is.

Azon a vidéken az emberek olyan kerítéssel veszik körbe telküket, amin a deszkák arasznyi távolra kerülnek egymástól, hogy teljes belátást kínálhassanak a kertre. És tulajdonképpen ez a lényeg.

Arrafelé mindenkinek fontos, hogy a kertje fulladásig tele legyen virágokkal. Terem ott zöldség, gyümölcs is, de az csak hátul, a ház mögött, kerítéssel elválasztott területen. Az előkertben, ott csak virág. Virágokat ültetnek a kerítés lábához kívülre, a járda mellé, sőt az árokpartra is. Minden hónapban van nyíló virág (jó, télen nemigazán), telis-tele velük az egész város.

Családunkban köztudott, hogy mamikánkat ez a kert tartja még ennyire egészségesen.

Azonban volt két dolog, amit sokáig nem értettem.

Az egyik, hogy – mivel lehajolni már nem tud – hogyan csinálja, hogy a kb. négyszáz négyzetméternyi kertje folyamatosan tele szépen gondozott virágokkal, mindig frissen kapált és soha egyetlen szál gaz (feléjük dudva) sincs benne.

A másik, hogy mi az az erő, ami arra hajtja, hogy már erőn felül, az ő korában, napi 8-9 órán keresztül kertészkedjen. Amint fonnyadni lát egy növényt, gondosan kiássa a gyökeréig, hogy kiderüljön, miért szenved? Egyik látogatásomkor is emiatt aggódott, majd megdöbbenten újságolta, hogy 25 pajor (cserebogár lárva) rágta a gyökerét, megszámolta.

Szóval, én nem értettem, miért nem választja néha inkább a békés üldögélést, rádiózást, miért kell mindig csak a kert, reggeltől estig?

Most megtudtam.

Azért nevelt mindig ennyi virágot, hogy a templomba vihesse.
Már évek óta nem tud elgyalogolni oda, a virágokat mégis termeszti. Most elviteti valakivel.

Az én drága nagymamám, aki fiatalkorában is annyira vallásos volt, hogy egyenesen apácának készült, még most is annyi küldetést érez a hite felé, hogy ilyen idősen képes minden percben azért dolgozni, hogy virágot küldhessen az oltárra.

Hogyan kerülhet a kapormag a földbe

Hogyan kerülhet a kapormag a földbe?

Piros ásóval.

Persze azért nem ennyire egyszerű. Ha bő termést várunk, elengedhetetlenül szükségesek bizonyos előkészületek: szakirodalmat tanulmányozni (1. kép), felmérni a kert fekvését, a napsugarak dőlésszögét. Megfigyelni a domborzati és talajviszonyokat (2. kép).

Ezután lehet kiválasztani a parcellát és ásni. A pirossal (3-4. kép). Ha elég mély a barázda beleszórni a magot (5. kép). Betakarni földdel, majd meglocsolni.

Most már lehet várni a bő termést.

Még valami:

Többnyire érdemes előtte megtrágyázni a földet. Elég évente, a vetési szezonok között. Nem írtam bele külön a listába, mert nálunk ez megoldott, a kerti mindenesünk (a rövid szőrű, foxi jellegű) buzgón, felkérés nélkül, gondosan - nehogy kimaradjon egy tenyérnyi terület sem -, folyamatosan elvégzi. Ráadásul friss, szerves anyaggal. Semmi műtrágya!

A templom mellett történt

Több éve, a templom mellett történt.
Nagy, árnyas tér közepén áll az ötszáz éves templom, ami mellett egyik délután elsétáltam, mikor barátnőmhöz tartottam. Valószínűleg nem abban az időpontban tartottak misét, mert nem voltak az épület körül emberek. Csak egy idős néni jött velem szemben.

Kellemes, nyugodt, amolyan ráérős délután volt. Ahogy a nénivel egymás mellé érünk, megszólít. Kéri, ne haragudjak, de valamit nagyon szeretne nekem elmondani. Nem siettem, elmondta.

Anyák napjára kapott egy virágcsokrot a fiától. Olyan szépet még sohasem kapott, képzeljem el, volt benne kála is, rózsa is, sok-sok szál. Dorgálta a gyermekét, amiért ilyen drága csokrot hozott, de a csokor gyönyörű volt.
A néni még másnap sem tudott betelni a virágok látványával, ezért délután elsétált a templomba és odatette a legszebb virágait az oltárra, a márványvázába. Kevésnek érezte azt, hogy csak egymaga láthassa ezeket a virágokat. Azt mondta, hogy most már mindenki gyönyörködhet benne, annyira szépek, így sokan látják majd.

Kérte, ne haragudjak, amiért feltartott, de nem volt kinek elmesélnie.
Nagyon boldognak tűnt. Nem haragudtam, örültem.

Legalább tíz éve volt, azt a csokrot ugyan nem láttam, de nekem ez az emlék annyira szép, mint amilyennek mások láthatták a néni életének legdrágább virágait, napokon át az oltáron.

Ajándék cseresznyés

Ajándékot kaptam ma valakitől, ami teljes meglepetés volt.

Ez ráadásul kettős ajándék, az egyik része az a kettő doboz cseresznyés ízű c vitamin, ami a kisfiamé, mert ő ezt a cseresznyéset szereti. A másik ajándék az enyém volt, a nagy adag feltöltés a lelkembe.

Az történt ugyanis, hogy a közeli patikusnő felhívott, hogy a bizonyos vitamin (tudniillik az a ritka, nehezen beszerezhető cseresznyés) végre megérkezett, és mivel régóta vártam már rá, ezért ez a kettő doboz nekünk ajándék. Mikor tudunk menni?

Szóval én ezt a lelki nagyságot kaptam, csak így váratlanul, ezen a ködös délelőttön. Az én egészségemhez ez kell táplálék-kiegészítőnek (kötőjel, nem kötőjel, egybe, nem egybe???? itt a szabályzat, de ebben még nincs benne ), nem kell nekem rosttabletta meg multibogyó, meg lúgozást elősegítő fortély. Egy jóakarat, egy kicsi önzetlenség, amitől a lelkem csordulásig megtelik még ilyen szürke, szmogos napon is; és már kész a harmónia.

Ekkor hirtelen engem is megfertőzött a vágy. Én is akarok a patikusnőnek ajándékot vinni!

De mit is? Mit is? Ilyenkor már mindenki a tavaszt várja, a gyógyszertár tele virágokkal, élő cserepes virágokkal, láttam nála bedíszített kompozíciókat is. De valami más kell, olyasmi, ami hasonlóan kicsi, kedves, nem hétköznapi, amit máshol nemigen vásárol meg…

És ekkor már tudtam, hogy övé lesz az egyik kis árvácskás kopogtató.

Tavaszi is, szerény is, szép is, vidám is. Nyírfa vesszők összekacskaringózva (ha valakinek jobb szó jut eszébe, írja meg kérem), rajtuk lila, kék, sárga árvácska fejecskék, pici moha, itt-ott pici fehér valami, de az alapot adó nyírfaág még csupasz. Keskeny kis selyemszalagra felerősítve; nagyon szeretem.

Neki is tetszett, bár mondta, hogy nem azért adta a vitamint. Én sem azért adtam.

Csak az élmény kedvéért. Hogy a lelkünket jóllakassuk.