Karfiolpalánta erkélyládában?

Az élet gyakran szórakoztató.

Anélkül is adódnak vicces helyzetek, hogy mi magunk gondoskodnánk róla.
Egyszerűen kínálja az élet, csak úgy, önzetlenül.


Történt egy nyári délután, ráérős, hétvégi nap, csörög a telefon. Felveszem:

- Tessék.
- Zsuzsikám te vagy? Mama vagyok.
- Ááá! Szia mama. Nagyon örülök, hogy hívsz, pont mostanában gondoltam rád.
- Zsuzsikám, anyukád elindult már?
- Honnan?
- Otthonról.
- Nem tudom (nem egy városban lakunk, úgyhogy nem látom). Hová megy?
- Ide hozzám. Mondta, hogy eljön a karfiolpalántákért.
- Karfiolpalántákért?
- Igen.
- Hová viszi?
- Haza. Mondta, hogy akar néhányat ültetni.
- Anya? (nem értem, erkélyládába??? emeleten lakik)
- Igen. Mondta, hogy eljön néhányért.
- Nem tudtam, hogy akar karfiolt ültetni.
- Kért tőlem.
- Elültetni?
- Igen.
- De hová akarja ültetni?
- Otthonra.
- Otthonra?
- Igen. A kertbe.
- Kertbe? Hová? (????nem is tudtam, hogy vett kertet.)
- Azt mondta, elfér még néhány palánta, majd ma elülteti.
- Anya? Nekem nem mondta, hogy ültetni akar...(és ekkor egyszer csak jön a gyanú árnyéka): Jó telefonszámot tetszett hívni?
- Hát ez nem az 123-123?
- Nem. Biztosan félrement, mert ez az 132-132.
- Jaj, bocsánat, nagyon sajnálom.
- Nincs baj, igazán nem tetszett zavarni.


Én tényleg Zsuzsi vagyok, ő pedig tényleg Mama. Neki van egy Zsuzsija, nekem van két Mamám, és az egyiknek tényleg minden évben van karfiolpalántája.

Egy percre összefésült minket a sors, vagy talán néhány pillanatra átcsúsztunk egy szomszédos dimenzióba? Ki tudja. Mindenesetre kedves volt.


És tulajdonképpen, miért ne teremne meg a karfiol az erkélyládában?