Hogy mire is vágynak leginkább?

Véleménye szerint manapság mire vágynak leginkább az emberek?

Ezt a kérdést tette fel nekem telefonon egy állítólagos közvélemény-kutató. Valamiért nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy inkább holmi telefonos kéjenc lehetett. Ilyen kérdés...... mire vágynak leginkább???
Annyit feleltem neki, hogy én azt gondoltam, igen - nem válaszokat kell adni; és ma zsúfolt napom volt, nem kívánok esszé jellegű kérdéseket most fejtegetni.
Azonnal megköszönte - legalább ötször -, majd letette a telefont.

Amit neki nem válaszoltam, azt most itt elmondhatom.

Szerintem nyugalomra, feltöltődésre és derüre vágynak az emberek.

Arra, hogy kacagni tudjanak ismét, felhőtlenül. Arra, hogy a szomszéddal beszélgethessenek vacsora után egy órácskát; hogy sétálgassanak csak úgy, a nyári esti illatok kedvéért; hogy bambán bámulhassanak maguk elé egy poros nyári délután a játszótér vagy egy park padján üldögélve. Csak úgy, létezni és a lelket is pihentetni.

Elfelejteni azt, hogy félnünk kellene attól, hogy elveszítjük az állásunkat, hogy nem tudjuk kifizetni a hátralévő 35 évnyi hitelünket, hogy hogyan alakul az euro, hogy mikor ér ide a rettegett új influenza, hogy ...

Szerintem kényelmesebben élünk, mint 20 éve. Több időt szentelünk a külvilágnak, mint valamikor. Több vitamint eszünk, mint bármikor. Járhatunk welness hétvégére, ahol belénk gyúrják majd az egészséget.

Mégis fáradtak és fásultak vagyunk.


Ha a lelkünk éhezik, azt hiába akarjuk trendi életünkkel jóllakatni.
Egyre csak éhesebb lesz.

Életelixír

Gyógyító energia szemnek, fülnek, léleknek.

Tele vagyunk őszinte pillanatokkal

Íme.

Ahogyan adódik

Néhány napja bodzaszörpöt készítettünk.

Újonnan kialakult hagyomány ez nálunk, kezdeményező egy nagypapa, akinek valójában nem is az én kisfiam az unokája. Szóval pótnagypapa, pótunoka, és a városi gyereknek már ritkán megtapasztalható élmények, mint kisgalambok simogatása, méhkaptár, mérges kakas a tyúkólban és rejtekes fészer.

Bodzaszörp elkészült, még pakolgatunk, beszélgetünk.
Kérdezem: - Na és hogy vagy M. bácsi? (a kérdés őszinte, hiszen tavaly váratlanul elveszítette a feleségét, a gyerekei is távol élnek)
Ezt válaszolta: - Jól. Én nem panszkodom. Ebben az országban mindenki panaszkodik, én nem panaszkodom. Az életet olyannak kell elfogadni, amilyennek adódik. Ha valaki nem tudja úgy elfogadni, az mindig elégedetlen lesz.

Milyen furcsa, hogy saját életünk mérföldkövei, jelentős mankói időnként, hirtelen előttünk teremnek. Egy beszélgetés, amit akár a rádióban hallunk, egy sor, valami dalfoszlány, melyet nem felejtünk, élettapasztalatok, melyeket idősödő emberektől kapunk útravalónak. Így egyszerűen, tisztán, véletlenül, csak egy napsütéses szombat délelőtt, miközben a kerti asztalt lemosom.

Életbölcseletek, amiket morzsaként felszedeget az ember innen-onnan, amikor csak észrevenni egyet is.

Stresszoldás katarzissal

Lógtam, tudom

Már olyan régen írtam bejegyzést, hogy szó szerint féltem most megnyitni a saját oldalamat.

Olyan érzés, mint amikor valaki ellógott több órát a főiskolán, azután lapos-kúszásban egyszer csak megjelenik. Van sok magyarázata, kicsit szégyenli is magát, holott nem is kötelező bejárni az előadásra.
Most is ez van, minden más üzenetet végignéztem ezelőtt, majd - mintha attól tartanék, hogy majd jól rámpirít - mellékesen megnyitottam a blogomat is. Még megvan, szerencse.

Az történt, hogy kisfiú megbetegedett, úgyhogy napokig folyamatosan a lázcsillapítással foglalatoskodtam. Előtte meg bokros teendők, határidők, munka, új barátságok és a felüdítő tavaszi újdonság: csavargok a napsütésben a gyermekemmel az utcákon.
Jó, ez akkor volt, mielőtt megbetegedett, de olyan jó lézengeni végre, csak létezni és nevetgélni vele.

Különben is, most a válság idején célszerű újra felfedezni azokat a tevékenységeket, amik

1. kellemesek,
   
2. feltöltenek életszerűségükkel
3. ingyen vannak

Persze jó az is, hogy saját blogomból nem tud kirúgni senki azért, mert trehány voltam vele.
Olyan, mint a háztatási munka: megvár.

Csak kellemesebb és maradandóbb.

Mi fán terem a kreativitás?

Hogy mitől lesz egy gyerek kreatív?

Attól, ha hagyjuk annak lenni!

(ez az én véleményem, lehet vele vitatkozni, de nekem akkor is meggyőződésem)

Feltöltöttem a videót

Azoknak írom, akik értetlenül álltak a megnyíló - és kacajra egyáltalán nem ösztönző - csupa fehér oldal előtt, hogy végre sikeresen beágyaztam a videót az Immuntréning szabadon c. írásomhoz (bal oldalsáv, tartalomban). Jó szórakozást!

Még valami:
Újabb kopogtató koszorú fotókat raktam fel a galériába: www.galeria-viragkopogtato.blog.hu

Tegnap megbocsájtottam

Mivel én sem vagyok már mai csirke, ahogy haladok az élettel, kezdem megtapasztalgatni, felfogni egy-egy szokás hatalmát.

Most nem arra gondolok, hogy milyen hasznos hajnali ötkor kelni minden nap (erről valószínű soha nem fogok írni, tapasztalatszerzés hiányában), hanem arról, hogy idővel megértem a mögöttes tartalmat, hogy pl. "fogadd őszinte részvétem" nem csak egy udvarias mondat.

Tegnap is megtapasztaltam valamit, amiről eddig is tudtam az eszemmel, hogy szükséges az egészséges élethez. A megbocsájtást. Azt a fajtát, ami felszabadít és amitől megkönnyebbültem.

Valakivel évek óta nehezteltünk egymásra. Azután tegnap váratlanul találkoztunk az utcán és olyan jó érzéssel beszélgettünk, kíváncsiak voltunk mi történt azóta másikkal.
Eltelt hat év, és közben a harag elszállt. Nem is kellett erről beszélnünk, mert bizonyára mindketten mostanra már magunkban megbocsájtottunk a másiknak.

Maradt a viszontlátás öröme és a lelki béke. Felszabadultság, hogy egyikünk sem cipeli azt a nehéz, sértett dühöt.

Most már tudom, hogy mit jelent az, hogy "bocsáss meg ellenségeidnek".
De azt is tudom, hogy ehhez idő kell.

Repdeső muskátli

Egy gyereknek az a természetes, amibe belenő.
Varrónő gyerekének a tűpárna, asztalos gyerekének a gyalu, virágkötő gyerekének a virágnév.

Néhány éve nászajándékba adtunk egy baráti párnak egy viharlámpát. Vicces ajándéknak szántuk, ugye az élet viharai.... legyen, ami majd fényt mutat.

Kisfiú akkor volt három éves, nagyon foglalkoztatta ez a viharlámpa.
Hetekkel később is mindenféle kérdésekkel ostromolt bennünket a viharlámpa mibenlétét illetően. Egyik délután folyton kérdezgette tőlem, mi kell a viharlámpába. Mondtam mindent, ami szerintem kellhet, de AZT, amire kíváncsi volt, nem tudtam kitalálni.

Másnap örömmel újságolja, hogy:
"megtudtam apától, hogy mi kell a viharlámpába. Láng és petúnia!"

Másik:
Néhány napja, tartunk hazafelé, kisfiú a gyerekülésben a kerékpáron, mutogatja a feléledő apró rovarokat. Kérdezi láttam-e? Rutin válasz: igen, biztosan muslica volt. Pár perc múlva érünk a kapunkhoz, ott is repül valami apró fekete. Kisfiú felragyog: " ja tudom már, mi repült ott! Muskátli!"

Nincs szívem kijavítani, annyira tetszik.