2009. május 19., kedd
Ahogyan adódik
Néhány napja bodzaszörpöt készítettünk.
Újonnan kialakult hagyomány ez nálunk, kezdeményező egy nagypapa, akinek valójában nem is az én kisfiam az unokája. Szóval pótnagypapa, pótunoka, és a városi gyereknek már ritkán megtapasztalható élmények, mint kisgalambok simogatása, méhkaptár, mérges kakas a tyúkólban és rejtekes fészer.
Bodzaszörp elkészült, még pakolgatunk, beszélgetünk.
Kérdezem: - Na és hogy vagy M. bácsi? (a kérdés őszinte, hiszen tavaly váratlanul elveszítette a feleségét, a gyerekei is távol élnek)
Ezt válaszolta: - Jól. Én nem panszkodom. Ebben az országban mindenki panaszkodik, én nem panaszkodom. Az életet olyannak kell elfogadni, amilyennek adódik. Ha valaki nem tudja úgy elfogadni, az mindig elégedetlen lesz.
Milyen furcsa, hogy saját életünk mérföldkövei, jelentős mankói időnként, hirtelen előttünk teremnek. Egy beszélgetés, amit akár a rádióban hallunk, egy sor, valami dalfoszlány, melyet nem felejtünk, élettapasztalatok, melyeket idősödő emberektől kapunk útravalónak. Így egyszerűen, tisztán, véletlenül, csak egy napsütéses szombat délelőtt, miközben a kerti asztalt lemosom.
Életbölcseletek, amiket morzsaként felszedeget az ember innen-onnan, amikor csak észrevenni egyet is.
Újonnan kialakult hagyomány ez nálunk, kezdeményező egy nagypapa, akinek valójában nem is az én kisfiam az unokája. Szóval pótnagypapa, pótunoka, és a városi gyereknek már ritkán megtapasztalható élmények, mint kisgalambok simogatása, méhkaptár, mérges kakas a tyúkólban és rejtekes fészer.
Bodzaszörp elkészült, még pakolgatunk, beszélgetünk.
Kérdezem: - Na és hogy vagy M. bácsi? (a kérdés őszinte, hiszen tavaly váratlanul elveszítette a feleségét, a gyerekei is távol élnek)
Ezt válaszolta: - Jól. Én nem panszkodom. Ebben az országban mindenki panaszkodik, én nem panaszkodom. Az életet olyannak kell elfogadni, amilyennek adódik. Ha valaki nem tudja úgy elfogadni, az mindig elégedetlen lesz.
Milyen furcsa, hogy saját életünk mérföldkövei, jelentős mankói időnként, hirtelen előttünk teremnek. Egy beszélgetés, amit akár a rádióban hallunk, egy sor, valami dalfoszlány, melyet nem felejtünk, élettapasztalatok, melyeket idősödő emberektől kapunk útravalónak. Így egyszerűen, tisztán, véletlenül, csak egy napsütéses szombat délelőtt, miközben a kerti asztalt lemosom.
Életbölcseletek, amiket morzsaként felszedeget az ember innen-onnan, amikor csak észrevenni egyet is.
2009. május 1., péntek
2009. április 8., szerda
Lógtam, tudom
Már olyan régen írtam bejegyzést, hogy szó szerint féltem most megnyitni a saját oldalamat.
Olyan érzés, mint amikor valaki ellógott több órát a főiskolán, azután lapos-kúszásban egyszer csak megjelenik. Van sok magyarázata, kicsit szégyenli is magát, holott nem is kötelező bejárni az előadásra.
Most is ez van, minden más üzenetet végignéztem ezelőtt, majd - mintha attól tartanék, hogy majd jól rámpirít - mellékesen megnyitottam a blogomat is. Még megvan, szerencse.
Az történt, hogy kisfiú megbetegedett, úgyhogy napokig folyamatosan a lázcsillapítással foglalatoskodtam. Előtte meg bokros teendők, határidők, munka, új barátságok és a felüdítő tavaszi újdonság: csavargok a napsütésben a gyermekemmel az utcákon.
Jó, ez akkor volt, mielőtt megbetegedett, de olyan jó lézengeni végre, csak létezni és nevetgélni vele.
Különben is, most a válság idején célszerű újra felfedezni azokat a tevékenységeket, amik
Olyan, mint a háztatási munka: megvár.
Csak kellemesebb és maradandóbb.
Olyan érzés, mint amikor valaki ellógott több órát a főiskolán, azután lapos-kúszásban egyszer csak megjelenik. Van sok magyarázata, kicsit szégyenli is magát, holott nem is kötelező bejárni az előadásra.
Most is ez van, minden más üzenetet végignéztem ezelőtt, majd - mintha attól tartanék, hogy majd jól rámpirít - mellékesen megnyitottam a blogomat is. Még megvan, szerencse.
Az történt, hogy kisfiú megbetegedett, úgyhogy napokig folyamatosan a lázcsillapítással foglalatoskodtam. Előtte meg bokros teendők, határidők, munka, új barátságok és a felüdítő tavaszi újdonság: csavargok a napsütésben a gyermekemmel az utcákon.
Jó, ez akkor volt, mielőtt megbetegedett, de olyan jó lézengeni végre, csak létezni és nevetgélni vele.
Különben is, most a válság idején célszerű újra felfedezni azokat a tevékenységeket, amik
- kellemesek,
- feltöltenek életszerűségükkel
- ingyen vannak
Olyan, mint a háztatási munka: megvár.
Csak kellemesebb és maradandóbb.
Mi fán terem a kreativitás?
Hogy mitől lesz egy gyerek kreatív?
Attól, ha hagyjuk annak lenni!
(ez az én véleményem, lehet vele vitatkozni, de nekem akkor is meggyőződésem)
Attól, ha hagyjuk annak lenni!
(ez az én véleményem, lehet vele vitatkozni, de nekem akkor is meggyőződésem)
2009. március 30., hétfő
Feltöltöttem a videót
Azoknak írom, akik értetlenül álltak a megnyíló - és kacajra egyáltalán nem ösztönző - csupa fehér oldal előtt, hogy végre sikeresen beágyaztam a videót az Immuntréning szabadon c. írásomhoz (bal oldalsáv, tartalomban). Jó szórakozást!
Még valami:
Újabb kopogtató koszorú fotókat raktam fel a galériába: www.galeria-viragkopogtato.blog.hu
Még valami:
Újabb kopogtató koszorú fotókat raktam fel a galériába: www.galeria-viragkopogtato.blog.hu
2009. március 27., péntek
Tegnap megbocsájtottam
Mivel én sem vagyok már mai csirke, ahogy haladok az élettel, kezdem megtapasztalgatni, felfogni egy-egy szokás hatalmát.
Most nem arra gondolok, hogy milyen hasznos hajnali ötkor kelni minden nap (erről valószínű soha nem fogok írni, tapasztalatszerzés hiányában), hanem arról, hogy idővel megértem a mögöttes tartalmat, hogy pl. "fogadd őszinte részvétem" nem csak egy udvarias mondat.
Tegnap is megtapasztaltam valamit, amiről eddig is tudtam az eszemmel, hogy szükséges az egészséges élethez. A megbocsájtást. Azt a fajtát, ami felszabadít és amitől megkönnyebbültem.
Valakivel évek óta nehezteltünk egymásra. Azután tegnap váratlanul találkoztunk az utcán és olyan jó érzéssel beszélgettünk, kíváncsiak voltunk mi történt azóta másikkal.
Eltelt hat év, és közben a harag elszállt. Nem is kellett erről beszélnünk, mert bizonyára mindketten mostanra már magunkban megbocsájtottunk a másiknak.
Maradt a viszontlátás öröme és a lelki béke. Felszabadultság, hogy egyikünk sem cipeli azt a nehéz, sértett dühöt.
Most már tudom, hogy mit jelent az, hogy "bocsáss meg ellenségeidnek".
De azt is tudom, hogy ehhez idő kell.
Most nem arra gondolok, hogy milyen hasznos hajnali ötkor kelni minden nap (erről valószínű soha nem fogok írni, tapasztalatszerzés hiányában), hanem arról, hogy idővel megértem a mögöttes tartalmat, hogy pl. "fogadd őszinte részvétem" nem csak egy udvarias mondat.
Tegnap is megtapasztaltam valamit, amiről eddig is tudtam az eszemmel, hogy szükséges az egészséges élethez. A megbocsájtást. Azt a fajtát, ami felszabadít és amitől megkönnyebbültem.
Valakivel évek óta nehezteltünk egymásra. Azután tegnap váratlanul találkoztunk az utcán és olyan jó érzéssel beszélgettünk, kíváncsiak voltunk mi történt azóta másikkal.
Eltelt hat év, és közben a harag elszállt. Nem is kellett erről beszélnünk, mert bizonyára mindketten mostanra már magunkban megbocsájtottunk a másiknak.
Maradt a viszontlátás öröme és a lelki béke. Felszabadultság, hogy egyikünk sem cipeli azt a nehéz, sértett dühöt.
Most már tudom, hogy mit jelent az, hogy "bocsáss meg ellenségeidnek".
De azt is tudom, hogy ehhez idő kell.
2009. március 26., csütörtök
Repdeső muskátli
Egy gyereknek az a természetes, amibe belenő.
Varrónő gyerekének a tűpárna, asztalos gyerekének a gyalu, virágkötő gyerekének a virágnév.
Néhány éve nászajándékba adtunk egy baráti párnak egy viharlámpát. Vicces ajándéknak szántuk, ugye az élet viharai.... legyen, ami majd fényt mutat.
Kisfiú akkor volt három éves, nagyon foglalkoztatta ez a viharlámpa.
Hetekkel később is mindenféle kérdésekkel ostromolt bennünket a viharlámpa mibenlétét illetően. Egyik délután folyton kérdezgette tőlem, mi kell a viharlámpába. Mondtam mindent, ami szerintem kellhet, de AZT, amire kíváncsi volt, nem tudtam kitalálni.
Másnap örömmel újságolja, hogy:
"megtudtam apától, hogy mi kell a viharlámpába. Láng és petúnia!"
Másik:
Néhány napja, tartunk hazafelé, kisfiú a gyerekülésben a kerékpáron, mutogatja a feléledő apró rovarokat. Kérdezi láttam-e? Rutin válasz: igen, biztosan muslica volt. Pár perc múlva érünk a kapunkhoz, ott is repül valami apró fekete. Kisfiú felragyog: " ja tudom már, mi repült ott! Muskátli!"
Nincs szívem kijavítani, annyira tetszik.
Varrónő gyerekének a tűpárna, asztalos gyerekének a gyalu, virágkötő gyerekének a virágnév.
Néhány éve nászajándékba adtunk egy baráti párnak egy viharlámpát. Vicces ajándéknak szántuk, ugye az élet viharai.... legyen, ami majd fényt mutat.
Kisfiú akkor volt három éves, nagyon foglalkoztatta ez a viharlámpa.
Hetekkel később is mindenféle kérdésekkel ostromolt bennünket a viharlámpa mibenlétét illetően. Egyik délután folyton kérdezgette tőlem, mi kell a viharlámpába. Mondtam mindent, ami szerintem kellhet, de AZT, amire kíváncsi volt, nem tudtam kitalálni.
Másnap örömmel újságolja, hogy:
"megtudtam apától, hogy mi kell a viharlámpába. Láng és petúnia!"
Másik:
Néhány napja, tartunk hazafelé, kisfiú a gyerekülésben a kerékpáron, mutogatja a feléledő apró rovarokat. Kérdezi láttam-e? Rutin válasz: igen, biztosan muslica volt. Pár perc múlva érünk a kapunkhoz, ott is repül valami apró fekete. Kisfiú felragyog: " ja tudom már, mi repült ott! Muskátli!"
Nincs szívem kijavítani, annyira tetszik.
2009. március 25., szerda
Mivel tápláljuk a kisbabát?
Nagyon kedves ismerősömtől kaptam egy ajándékot akkor, amikor kisfiú megszületett, majdnem 5 éve. Bababnaplót.
Olyat, ami szép is volt, igényes is, jó is. Külön rublikába lehetett ragasztani a kicsi karszalagot, másikba a kis kék kórházi adatlapot. Minden oldalon idézet, útravaló, leginkább az anyukának, aki elsőként találkozik az új élethelyzetekkel.
Az egyik ilyen mondat nagyon bennem maradt, tulajdonképpen ezért írtam ezt a bejegyzést:
"A babákat a tej és a dicséret táplálja." (Charles és Mary Lamb)
u.i.:
Kaptam másik babanaplót is, még a kórházban, valamelyik biztosítótársaság helytartójától, vagy magától az államtól. Abban a rublikák ilyen tartalmakat kívántak megőrizni babaemlékként, mint: "Magyarország miniszterelnöke abban az évben, amikor megszülettem?".
Úgyhogy én azt a naplót felháborodottan hajítottam a sunyiba.
Olyat, ami szép is volt, igényes is, jó is. Külön rublikába lehetett ragasztani a kicsi karszalagot, másikba a kis kék kórházi adatlapot. Minden oldalon idézet, útravaló, leginkább az anyukának, aki elsőként találkozik az új élethelyzetekkel.
Az egyik ilyen mondat nagyon bennem maradt, tulajdonképpen ezért írtam ezt a bejegyzést:
"A babákat a tej és a dicséret táplálja." (Charles és Mary Lamb)
u.i.:
Kaptam másik babanaplót is, még a kórházban, valamelyik biztosítótársaság helytartójától, vagy magától az államtól. Abban a rublikák ilyen tartalmakat kívántak megőrizni babaemlékként, mint: "Magyarország miniszterelnöke abban az évben, amikor megszülettem?".
Úgyhogy én azt a naplót felháborodottan hajítottam a sunyiba.
2009. március 23., hétfő
Kocakertész
Ez a történet akkor jutott eszembe, amikor egyik kedves virtuális ismerősöm írta, hogy ő kocakertészkedik. Jó szó, nagyon jó.
Felötlött bennem egy vérbeli kocakertész emléke, akit nekem is szerencsém volt megpillantani, ámbár közvetlen ismeretséget nem kötöttünk, bizonyára nem is emlékezne rám, mert - úgy vélem - inkább ő hagyott másokban nyomokat és emléket.
Helyszín:
Városi kertes ház különös gonddal kezelt, kifejezetten megálmodott és megalkotott virágoskertje. A virágok elhelyezése geometrikus, szerkesztett alakzatokban történt, átcsoportosítás, átültetés, mértani vonalak áthelyezése, újraalkotása 4-5 hetente.
Városi kertszépségversenyen elért helyezett: első!!!
Kert hangulatát fokozó, virágok pompáját kiemelő, vagy éppen elnyomó (ez ízlés kérdése csupán) objektumok még: műgólya, másik műmadár, kerti-törpe család, mini Eiffel-torony, sóhajok hídja, mely mesterséges tavacska fölött díszítő jelleggel átível.
Ennyi nagyjából a kellék, de a történet egyik fontos szereplője az a tavacska.
A virágoskert a ház előtt volt, az utcáról látni lehetett. Az udvar hátulsó része gazdasági jellegű, zöldség és állattartásra berendezkedve.
Élt ott egy disznó. Egy koca, ő a másik - az igazi - főszereplő.
Történet:
Hogy, hogy nem, koca kiszabadult óljából. Mikor felfedezték udvari látogatásának nyomait, három - négy férfi megpróbálta visszaterelni a helyére. Kocának ez nem volt ínyére és megkezdődött a vad ámokfutás.
Disznó elől, üldözők mögötte. Disznó vadul menekül, gyorsan és fejvesztve. Átgázol a veteményesen, vészesen megközelíti a mini Öreg Hölgyet, és végigcsörtet a szabályos virágágyakon. Szorult helyzetében minden formát szétdúl. (Nem tudhatta, hogy az a város legszebb kertje!) Néhai virágpompák szabálytalanul, élettelenül, megcsúfítva, föld gyalázatosan összetaposva.
Bizonyára koca megizzadt, vagy eleve menekülési ösztönei által vezérelve, de végül kikötött a tavacskában. Mikor üldözői beérték, koca megpróbált továbbra is lábon menekülni, de mivel ezek a mesterséges tavak alulról fóliával béleltek, így némileg helyben futott és csak kaparászta a sekély dísztó fenekét.
Koca valahogy még élve visszakerült az ólba. Pompás kert hurrikán utáni állapotban, kertitörpék fekszenek, néhányan arccal előre, Öreg Hölgy pizzai ferde hatást mutat, tavacska leeresztve.
Koca kertészkedett.
A város első kertjének alkotója, egy középkorú hölgy ekkor nem volt otthon. Hogy mi történt akkor, mikor hazaérkezett, arról nincs tudomásom, de majd utánakérdezek...
Felötlött bennem egy vérbeli kocakertész emléke, akit nekem is szerencsém volt megpillantani, ámbár közvetlen ismeretséget nem kötöttünk, bizonyára nem is emlékezne rám, mert - úgy vélem - inkább ő hagyott másokban nyomokat és emléket.
Helyszín:
Városi kertes ház különös gonddal kezelt, kifejezetten megálmodott és megalkotott virágoskertje. A virágok elhelyezése geometrikus, szerkesztett alakzatokban történt, átcsoportosítás, átültetés, mértani vonalak áthelyezése, újraalkotása 4-5 hetente.
Városi kertszépségversenyen elért helyezett: első!!!
Kert hangulatát fokozó, virágok pompáját kiemelő, vagy éppen elnyomó (ez ízlés kérdése csupán) objektumok még: műgólya, másik műmadár, kerti-törpe család, mini Eiffel-torony, sóhajok hídja, mely mesterséges tavacska fölött díszítő jelleggel átível.
Ennyi nagyjából a kellék, de a történet egyik fontos szereplője az a tavacska.
A virágoskert a ház előtt volt, az utcáról látni lehetett. Az udvar hátulsó része gazdasági jellegű, zöldség és állattartásra berendezkedve.
Élt ott egy disznó. Egy koca, ő a másik - az igazi - főszereplő.
Történet:
Hogy, hogy nem, koca kiszabadult óljából. Mikor felfedezték udvari látogatásának nyomait, három - négy férfi megpróbálta visszaterelni a helyére. Kocának ez nem volt ínyére és megkezdődött a vad ámokfutás.
Disznó elől, üldözők mögötte. Disznó vadul menekül, gyorsan és fejvesztve. Átgázol a veteményesen, vészesen megközelíti a mini Öreg Hölgyet, és végigcsörtet a szabályos virágágyakon. Szorult helyzetében minden formát szétdúl. (Nem tudhatta, hogy az a város legszebb kertje!) Néhai virágpompák szabálytalanul, élettelenül, megcsúfítva, föld gyalázatosan összetaposva.
Bizonyára koca megizzadt, vagy eleve menekülési ösztönei által vezérelve, de végül kikötött a tavacskában. Mikor üldözői beérték, koca megpróbált továbbra is lábon menekülni, de mivel ezek a mesterséges tavak alulról fóliával béleltek, így némileg helyben futott és csak kaparászta a sekély dísztó fenekét.
Koca valahogy még élve visszakerült az ólba. Pompás kert hurrikán utáni állapotban, kertitörpék fekszenek, néhányan arccal előre, Öreg Hölgy pizzai ferde hatást mutat, tavacska leeresztve.
Koca kertészkedett.
A város első kertjének alkotója, egy középkorú hölgy ekkor nem volt otthon. Hogy mi történt akkor, mikor hazaérkezett, arról nincs tudomásom, de majd utánakérdezek...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
