Lógtam, tudom

Már olyan régen írtam bejegyzést, hogy szó szerint féltem most megnyitni a saját oldalamat.

Olyan érzés, mint amikor valaki ellógott több órát a főiskolán, azután lapos-kúszásban egyszer csak megjelenik. Van sok magyarázata, kicsit szégyenli is magát, holott nem is kötelező bejárni az előadásra.
Most is ez van, minden más üzenetet végignéztem ezelőtt, majd - mintha attól tartanék, hogy majd jól rámpirít - mellékesen megnyitottam a blogomat is. Még megvan, szerencse.

Az történt, hogy kisfiú megbetegedett, úgyhogy napokig folyamatosan a lázcsillapítással foglalatoskodtam. Előtte meg bokros teendők, határidők, munka, új barátságok és a felüdítő tavaszi újdonság: csavargok a napsütésben a gyermekemmel az utcákon.
Jó, ez akkor volt, mielőtt megbetegedett, de olyan jó lézengeni végre, csak létezni és nevetgélni vele.

Különben is, most a válság idején célszerű újra felfedezni azokat a tevékenységeket, amik

1. kellemesek,
   
2. feltöltenek életszerűségükkel
3. ingyen vannak

Persze jó az is, hogy saját blogomból nem tud kirúgni senki azért, mert trehány voltam vele.
Olyan, mint a háztatási munka: megvár.

Csak kellemesebb és maradandóbb.

Mi fán terem a kreativitás?

Hogy mitől lesz egy gyerek kreatív?

Attól, ha hagyjuk annak lenni!

(ez az én véleményem, lehet vele vitatkozni, de nekem akkor is meggyőződésem)

Feltöltöttem a videót

Azoknak írom, akik értetlenül álltak a megnyíló - és kacajra egyáltalán nem ösztönző - csupa fehér oldal előtt, hogy végre sikeresen beágyaztam a videót az Immuntréning szabadon c. írásomhoz (bal oldalsáv, tartalomban). Jó szórakozást!

Még valami:
Újabb kopogtató koszorú fotókat raktam fel a galériába: www.galeria-viragkopogtato.blog.hu

Tegnap megbocsájtottam

Mivel én sem vagyok már mai csirke, ahogy haladok az élettel, kezdem megtapasztalgatni, felfogni egy-egy szokás hatalmát.

Most nem arra gondolok, hogy milyen hasznos hajnali ötkor kelni minden nap (erről valószínű soha nem fogok írni, tapasztalatszerzés hiányában), hanem arról, hogy idővel megértem a mögöttes tartalmat, hogy pl. "fogadd őszinte részvétem" nem csak egy udvarias mondat.

Tegnap is megtapasztaltam valamit, amiről eddig is tudtam az eszemmel, hogy szükséges az egészséges élethez. A megbocsájtást. Azt a fajtát, ami felszabadít és amitől megkönnyebbültem.

Valakivel évek óta nehezteltünk egymásra. Azután tegnap váratlanul találkoztunk az utcán és olyan jó érzéssel beszélgettünk, kíváncsiak voltunk mi történt azóta másikkal.
Eltelt hat év, és közben a harag elszállt. Nem is kellett erről beszélnünk, mert bizonyára mindketten mostanra már magunkban megbocsájtottunk a másiknak.

Maradt a viszontlátás öröme és a lelki béke. Felszabadultság, hogy egyikünk sem cipeli azt a nehéz, sértett dühöt.

Most már tudom, hogy mit jelent az, hogy "bocsáss meg ellenségeidnek".
De azt is tudom, hogy ehhez idő kell.

Repdeső muskátli

Egy gyereknek az a természetes, amibe belenő.
Varrónő gyerekének a tűpárna, asztalos gyerekének a gyalu, virágkötő gyerekének a virágnév.

Néhány éve nászajándékba adtunk egy baráti párnak egy viharlámpát. Vicces ajándéknak szántuk, ugye az élet viharai.... legyen, ami majd fényt mutat.

Kisfiú akkor volt három éves, nagyon foglalkoztatta ez a viharlámpa.
Hetekkel később is mindenféle kérdésekkel ostromolt bennünket a viharlámpa mibenlétét illetően. Egyik délután folyton kérdezgette tőlem, mi kell a viharlámpába. Mondtam mindent, ami szerintem kellhet, de AZT, amire kíváncsi volt, nem tudtam kitalálni.

Másnap örömmel újságolja, hogy:
"megtudtam apától, hogy mi kell a viharlámpába. Láng és petúnia!"

Másik:
Néhány napja, tartunk hazafelé, kisfiú a gyerekülésben a kerékpáron, mutogatja a feléledő apró rovarokat. Kérdezi láttam-e? Rutin válasz: igen, biztosan muslica volt. Pár perc múlva érünk a kapunkhoz, ott is repül valami apró fekete. Kisfiú felragyog: " ja tudom már, mi repült ott! Muskátli!"

Nincs szívem kijavítani, annyira tetszik.

Mivel tápláljuk a kisbabát?

Nagyon kedves ismerősömtől kaptam egy ajándékot akkor, amikor kisfiú megszületett, majdnem 5 éve. Bababnaplót.

Olyat, ami szép is volt, igényes is, jó is. Külön rublikába lehetett ragasztani a kicsi karszalagot, másikba a kis kék kórházi adatlapot. Minden oldalon idézet, útravaló, leginkább az anyukának, aki elsőként találkozik az új élethelyzetekkel.
Az egyik ilyen mondat nagyon bennem maradt, tulajdonképpen ezért írtam ezt a bejegyzést:

"A babákat a tej és a dicséret táplálja." (Charles és Mary Lamb)

u.i.:
Kaptam másik babanaplót is, még a kórházban, valamelyik biztosítótársaság helytartójától, vagy magától az államtól. Abban a rublikák ilyen tartalmakat kívántak megőrizni babaemlékként, mint: "Magyarország miniszterelnöke abban az évben, amikor megszülettem?".
Úgyhogy én azt a naplót felháborodottan hajítottam a sunyiba.

Kocakertész

Ez a történet akkor jutott eszembe, amikor egyik kedves virtuális ismerősöm írta, hogy ő kocakertészkedik. Jó szó, nagyon jó.

Felötlött bennem egy vérbeli kocakertész emléke, akit nekem is szerencsém volt megpillantani, ámbár közvetlen ismeretséget nem kötöttünk, bizonyára nem is emlékezne rám, mert - úgy vélem - inkább ő hagyott másokban nyomokat és emléket.

Helyszín:
Városi kertes ház különös gonddal kezelt, kifejezetten megálmodott és megalkotott virágoskertje. A virágok elhelyezése geometrikus, szerkesztett alakzatokban történt, átcsoportosítás, átültetés, mértani vonalak áthelyezése, újraalkotása 4-5 hetente.
Városi kertszépségversenyen elért helyezett: első!!!

Kert hangulatát fokozó, virágok pompáját kiemelő, vagy éppen elnyomó (ez ízlés kérdése csupán) objektumok még: műgólya, másik műmadár, kerti-törpe család, mini Eiffel-torony, sóhajok hídja, mely mesterséges tavacska fölött díszítő jelleggel átível.
Ennyi nagyjából a kellék, de a történet egyik fontos szereplője az a tavacska.

A virágoskert a ház előtt volt, az utcáról látni lehetett. Az udvar hátulsó része gazdasági jellegű, zöldség és állattartásra berendezkedve.
Élt ott egy disznó. Egy koca, ő a másik - az igazi - főszereplő.

Történet:
Hogy, hogy nem, koca kiszabadult óljából. Mikor felfedezték udvari látogatásának nyomait, három - négy férfi megpróbálta visszaterelni a helyére. Kocának ez nem volt ínyére és megkezdődött a vad ámokfutás.

Disznó elől, üldözők mögötte. Disznó vadul menekül, gyorsan és fejvesztve. Átgázol a veteményesen, vészesen megközelíti a mini Öreg Hölgyet, és végigcsörtet a szabályos virágágyakon. Szorult helyzetében minden formát szétdúl. (Nem tudhatta, hogy az a város legszebb kertje!) Néhai virágpompák szabálytalanul, élettelenül, megcsúfítva, föld gyalázatosan összetaposva.

Bizonyára koca megizzadt, vagy eleve menekülési ösztönei által vezérelve, de végül kikötött a tavacskában. Mikor üldözői beérték, koca megpróbált továbbra is lábon menekülni, de mivel ezek a mesterséges tavak alulról fóliával béleltek, így némileg helyben futott és csak kaparászta a sekély dísztó fenekét.

Koca valahogy még élve visszakerült az ólba. Pompás kert hurrikán utáni állapotban, kertitörpék fekszenek, néhányan arccal előre, Öreg Hölgy pizzai ferde hatást mutat, tavacska leeresztve.

Koca kertészkedett.

A város első kertjének alkotója, egy középkorú hölgy ekkor nem volt otthon. Hogy mi történt akkor, mikor hazaérkezett, arról nincs tudomásom, de majd utánakérdezek...

Utcára nyílik a kocsma ajtó...

Eszembe jutott egy történet, melyet régen hallottam a Petőfi Rádióban, akkor, amikor még kultúráról, beszélgetésekről szólt benne a napi adás - nagyon szerettem.

Egy regény részlete, ami most bevillant, pontosabban annak hangulata.

Történet: idősödő férfi - kinek kocsmája volt - minden nap hajnalban felkelt, felöltözött, majd még pirkadat előtt felkapcsolta házának kinti, utca felé irányuló lámpáját (egy csupasz villanykörtének képzelem). Felkapcsolta és várt.
Ez jelzés volt azoknak, akik arra jártak, ismerősök voltak, hogy íme, ébren vagyok, gyertek be. Akik értették bementek, leültek beszélgetni. Egy kupica mellett. Reggel az elsőt mindig ajándékba adta barátainak az öreg.

Fontos volt neki, hogy naponta rányissák az ajtót. A világítás jelezte, hogy bárki jöhet.

Most mi a jel arra, hogy bármikor betérhetünk egymáshoz akár egy szó lélekmelegítőre?

/Persze most nem az utcai talponállókat kívántam népszerűsíteni./

A téma az utcán hever

Jó kis ismert mondás, az terjeng róla, hogy igaz.

Itt és most én is megerősítem ezt az állítást!! Tényleg az utcán hever, fizikai valójában is. Ma valóban megtapasztaltam. Tele van vele az utca.

Tavaszi Kerti Munkák, helyszín: a ház előtti kert (a járdán túl).

Hogy miért kényes kérdés a ház előtti kert?

• Ha szép virágok díszítik: azok éjszaka hirtelen eltűnnek.
  
• Ha gondozatlan, csúnya a kert: a járókelőknek megvan a véleménye a trehány tulajról.
• Ha derékig ér a gaz: jöhet a hatóság figyelmeztetni, hogy rendben tartani az ingatlan tulajdonosának felelőssége, amennyiben .... napon belül nem teszi, úgy .... bírság.
• Ha rendelek egy kupac sódert és csak másnap vagy harmadnap lapátolom be az udvarra (nem én, hanem a férj), akkor jön a pecsétes papír, mert közterületen tároltam. (Ha tárolok, nem az enyém; ha gazos, akkor az enyém. )

Egyvalami mindig állandó, akár virágok pompáznak, akár sóder díszeleg, akár gaz éktelenkedik. Ez a bizonyos - most itt a blogomban - az utcán heverő téma. Mert ott hevert többedmagával.

Se szépnek, se jónak nem mondanám ezt a szórványt (lehet, hogy ilyen szó nem létezik, de most tényleg ez a helyes).

Ez a téma büdi és undorító és a ház előtti utcai kert tele volt vele.
Okozója néhány eb, felelőse a néhány kedves (?) gazda.

Ezek a kutyusok, kik a már szükségtelen végtermékeiket az utcai kertünkben helyezik el, bizonyára dédelgetett ölebek, a gazdik büszkeségei. Káprázat, hogy gazdik milyen üveges szemmel, póker arccal képesek maguk elé meredni és nem észrevenni azt, hogy büszkeségük éppen ürít. Más gondozott kertjébe.

Látom postaládákra kiírva: reklámújságot nem kérünk!!
Panaszolják, hogy ennek ellenére bedobálják azt a rengeteg papírt, .... hogy ez micsoda pazarlás.... miért van erre szükség? Csak a szemét mennyisége nő.

Nos, nekem lenne egy praktikus ötletem, ami sokaknak javára válhat: ha ezek a reklámújságok úgyis ingyen vannak, úgyis feleslegesek, úgyis szemétbe kerülnek egyből, akkor mi lenne, ha a kutyuska sétáltatásakor magunkkal vinnénk 1-2 összehajtogatott példányt, amit az akció kezdetét megelőzően gyorsan a kedvenc popija alá csúsztatnánk, azután az egészet a kukába????!!!!
Felesleges papír újrahasznosítva, gyűjtőzacskóra nem kell költeni, potyadék nem kerül a kertbe.

Elfantáziáltam arról, hogy a gazdik akkor is ilyen ártatlan tekintettel merednének a semmibe - a névjegyek elhelyezésének pillanatában -, ha azt a saját lakásuknak szobájában, a cserepes virágok közé tenné a kedvenc??

Elhessentettem a képet, mivel ez nem lehet összehasonlítható szituáció, mert oda csak egy kutyuska végezné dolgát, arról is tudhatná a lakástulajdonos, hogy ki a gazdi.

Pillantás a jóból

Na igen, tudom nagyképűségnek tűnik a saját munkámat egyszerűen "a jónak" titulálni.



Tulajdonképpen nem is ez volt az eredeti szándékom, csak felidéződött bennem ez a csokor, amit Ildikó napra kötöttem és rögtön utána ez: "egy szippantás a jóból...".

Szippantanivalót nem tudok küldeni virtuálisan, pillantanivalót viszont igen. Úgyhogy a nagyképűség csak látszat, igazából csupán szócsere történt! :)



Egyértelműen látható, milyen illatos bokréta, mivel jácintból, fréziából, rózsából készült és az eucaliptusnak is egész mámoros illata van a zöldek között.

Készítettem még sok húsvéti kopogtató koszorút is, azt a galériában tudjátok megtekinteni. Klikk ide!




Illatos tavaszi napot kívánok!