Fenyőerdő koronáján sétáltam

Soha nem gondoltam volna, hogy egy egész erdőnyi fenyőfa koronáján keresztül fogok gázolni, - bármily szúrós élmény volt is.

Tavaly egy kirándulás során rátaláltunk egy príma toboz-lelőhelyre, egy szép fenyőerdőre, ahonnan egy valamirevaló virágkötő begyűjtheti az őszre szükséges toboz-mennyiségét.

Vártuk a tavaszt, hogy a tobozok már a földre hulljanak, ezért egy meleg májusi napon beültünk az autóba, majd háromnegyed óra múlva megérkeztünk a helyszínre.

Az erdőbe kellett volna érkeznünk, de nem találtuk.
Főút stimmel, bekötőút stimmel, homokdombok megvannak, az erdőnek is itt kellene valahol lennie...., idegenül hat az útmenti fakó, száraz, idomtalan bozótos, ami mellett haladunk.


Ekkor férj felocsúdik: kivágták az erdőt.

Morbid: utazunk negyven kilométert, biztosra menve egy csomagtartónyi kellék beszerzésére egy kellemes családi kirándulás keretében, és valóban az erdőt, melyről a tobozaim lepotyogtak volna, már hónapokkal előtte kivágták.

A fák lombkoronája méltatlanul földre taszítva, törzsük kitermelve. Tobozok a tűvé aszalódott levelek között összeroncsolódva.

Nem kell rosszra gondolni, valószínűleg nem történt bűncselekmény, egyszerűen a tulajdonos hasznosította a hasznosíthatót, és az öreg erdeje helyett újat telepít.

Leltár: használható toboz csak néhány darab, holdbéli helyszínen tett séta 1 óra, különös családi kirándulás 1 délután.

Emlékezetes és érdekes élmény volt, valaki azonban ennél többet is elkönyvelhet, íme:



Nem ment kárba a mosópor.

Mappába a sablonokkal

Na, ez nagyon vagányan hangozhatna (hiszen mit nekem betokosodott sémák, sablonok, sokszor lefutott körök, kitaposott utak, stb.) ha nem lenne igaz. De igaz.

Az történt ugyanis, hogy az én legújabban kapott nagy családom, a gyermekem óvodája, élén kedvenc óvónőimmel és szintén kedvenc dajkanénikkel változáson megy át.
Jó, tudom, hogy minden és mindenki változik, de az egyik kedvenc, az aranykezű dajkanénink nyugdíjba megy. Ennek senki sem tudott örülni.

Egész évben próbáltam mindenféle csábító mondatokkal maradásra bírni, de a törvény az törvény, mindennek vége lesz egyszer - mondta ő. (persze, Neki eszébe sem jutott átvakarászni a születési dátumát a személyiben - sajnos :)

Említettem, hogy aranykeze van. A kreatívkodás minden válfaját - beleértve az legújabb, trendi kézműveskedéseket is - képes pillanatok alatt tökéletes színvonalon elkészíteni.

Ilyen búcsúra készülve az ember szeretne ajándékkal kedveskedni, de most a huszadik pohárkészlettel? Vagy vázával? Vagy mégis mivel, ami nem egy újabb porfogót képviselne lakásában?

És akkor eszembe jutott az, amiről tudtam, hogy kevés van neki. Olyan "füles" mappából, amibe a sablonjait tartja. Egyszer nagyon megörült egy nagy kötegnek, amit az óvodába bevittünk.

Úgyhogy ajándékba elkésztettem neki ezt a sablontartó mappát:

Ilyen kívülről:

Ilyen belülről (ezt kisfiú rajzolta):

Ilyenek a füles papírjai:

És ilyen hátulról:


Ez azért már nekem is tényleg tetszett.

Készüljetek, mert bámulatos lesz!

Ezt a mondatot az imént hallottam Ormányos Olivértől.

Az most itt lényegtelen, hogy ki is az Ormányos család ezen sarja, hiszen akinek gyermeke van - és néha igénybe veszi elektromos gyermekfelügyelője előnyeit - úgyis ismeri a televízióból.

Inkább az lényeges, ami ezzel a mondattal kapcsolatban eszembe jutott.

Rólunk, nőkről van szó.

Van úgy, hogy az ember már negyvenegynehány évesen nem tűnik tizenhatnak.

Van úgy, hogy néhányan még annak látszónak érzik magukat; van, hogy néhányan titokzatos módon visszafiatalítják testüket, vagy esetleg átvakargatják okmányaikon a születési évszámukat.

És akad, aki úgy él, ahogy a Jó Isten megteremtette, asszonyosan, nem dacolva a centiméterekkel és őszülő hajszálakkal. Aki vállalva korát, sziluettjét, elégedetten kiáll az emberek elé, mert tudja, hogy neki van olyan varázsa így is, amitől egy csábító mosolyú, helyes, befutott, közismert férfiideálnak is szó szerint fennakad a szemöldöke.



Szép, szabályos plázacicák, felköthetitek a gatyátokat!

Megjegyzés: ehhez az íráshoz eredetileg egy másik videó volt feltöltve, csak annak a beágyazását időközben korlátozta a feltöltő. Az eredeti videót ide kattintva láthatod.

Hogy mire is vágynak leginkább?

Véleménye szerint manapság mire vágynak leginkább az emberek?

Ezt a kérdést tette fel nekem telefonon egy állítólagos közvélemény-kutató. Valamiért nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy inkább holmi telefonos kéjenc lehetett. Ilyen kérdés...... mire vágynak leginkább???
Annyit feleltem neki, hogy én azt gondoltam, igen - nem válaszokat kell adni; és ma zsúfolt napom volt, nem kívánok esszé jellegű kérdéseket most fejtegetni.
Azonnal megköszönte - legalább ötször -, majd letette a telefont.

Amit neki nem válaszoltam, azt most itt elmondhatom.

Szerintem nyugalomra, feltöltődésre és derüre vágynak az emberek.

Arra, hogy kacagni tudjanak ismét, felhőtlenül. Arra, hogy a szomszéddal beszélgethessenek vacsora után egy órácskát; hogy sétálgassanak csak úgy, a nyári esti illatok kedvéért; hogy bambán bámulhassanak maguk elé egy poros nyári délután a játszótér vagy egy park padján üldögélve. Csak úgy, létezni és a lelket is pihentetni.

Elfelejteni azt, hogy félnünk kellene attól, hogy elveszítjük az állásunkat, hogy nem tudjuk kifizetni a hátralévő 35 évnyi hitelünket, hogy hogyan alakul az euro, hogy mikor ér ide a rettegett új influenza, hogy ...

Szerintem kényelmesebben élünk, mint 20 éve. Több időt szentelünk a külvilágnak, mint valamikor. Több vitamint eszünk, mint bármikor. Járhatunk welness hétvégére, ahol belénk gyúrják majd az egészséget.

Mégis fáradtak és fásultak vagyunk.


Ha a lelkünk éhezik, azt hiába akarjuk trendi életünkkel jóllakatni.
Egyre csak éhesebb lesz.

Életelixír

Gyógyító energia szemnek, fülnek, léleknek.

Tele vagyunk őszinte pillanatokkal

Íme.

Ahogyan adódik

Néhány napja bodzaszörpöt készítettünk.

Újonnan kialakult hagyomány ez nálunk, kezdeményező egy nagypapa, akinek valójában nem is az én kisfiam az unokája. Szóval pótnagypapa, pótunoka, és a városi gyereknek már ritkán megtapasztalható élmények, mint kisgalambok simogatása, méhkaptár, mérges kakas a tyúkólban és rejtekes fészer.

Bodzaszörp elkészült, még pakolgatunk, beszélgetünk.
Kérdezem: - Na és hogy vagy M. bácsi? (a kérdés őszinte, hiszen tavaly váratlanul elveszítette a feleségét, a gyerekei is távol élnek)
Ezt válaszolta: - Jól. Én nem panszkodom. Ebben az országban mindenki panaszkodik, én nem panaszkodom. Az életet olyannak kell elfogadni, amilyennek adódik. Ha valaki nem tudja úgy elfogadni, az mindig elégedetlen lesz.

Milyen furcsa, hogy saját életünk mérföldkövei, jelentős mankói időnként, hirtelen előttünk teremnek. Egy beszélgetés, amit akár a rádióban hallunk, egy sor, valami dalfoszlány, melyet nem felejtünk, élettapasztalatok, melyeket idősödő emberektől kapunk útravalónak. Így egyszerűen, tisztán, véletlenül, csak egy napsütéses szombat délelőtt, miközben a kerti asztalt lemosom.

Életbölcseletek, amiket morzsaként felszedeget az ember innen-onnan, amikor csak észrevenni egyet is.

Stresszoldás katarzissal

Lógtam, tudom

Már olyan régen írtam bejegyzést, hogy szó szerint féltem most megnyitni a saját oldalamat.

Olyan érzés, mint amikor valaki ellógott több órát a főiskolán, azután lapos-kúszásban egyszer csak megjelenik. Van sok magyarázata, kicsit szégyenli is magát, holott nem is kötelező bejárni az előadásra.
Most is ez van, minden más üzenetet végignéztem ezelőtt, majd - mintha attól tartanék, hogy majd jól rámpirít - mellékesen megnyitottam a blogomat is. Még megvan, szerencse.

Az történt, hogy kisfiú megbetegedett, úgyhogy napokig folyamatosan a lázcsillapítással foglalatoskodtam. Előtte meg bokros teendők, határidők, munka, új barátságok és a felüdítő tavaszi újdonság: csavargok a napsütésben a gyermekemmel az utcákon.
Jó, ez akkor volt, mielőtt megbetegedett, de olyan jó lézengeni végre, csak létezni és nevetgélni vele.

Különben is, most a válság idején célszerű újra felfedezni azokat a tevékenységeket, amik

1. kellemesek,
   
2. feltöltenek életszerűségükkel
3. ingyen vannak

Persze jó az is, hogy saját blogomból nem tud kirúgni senki azért, mert trehány voltam vele.
Olyan, mint a háztatási munka: megvár.

Csak kellemesebb és maradandóbb.

Mi fán terem a kreativitás?

Hogy mitől lesz egy gyerek kreatív?

Attól, ha hagyjuk annak lenni!

(ez az én véleményem, lehet vele vitatkozni, de nekem akkor is meggyőződésem)